A Gozsduban életre hívott, és a Ráday utcában új helyet nyitó 2 Spaghi olasz tésztabolt/bisztró hibridjét tűztük villára a minap. Az újat. A legegyszerűbb alapokig visszacsupaszított ízek és a friss házi tészta találkozása mindenképp megér egy betérést. Utána pedig mindenki eldöntheti, hogy rendszeres visszatérő lesz-e, vagy örömteli, de egyszeri találkozás marad a minimál-házias, szinte már animálisan túltolt olasz konyhával.

Kipróbáltuk a minestrone levest, az eredeti carbonara, és egy paradicsomos füstölt szalonnás tésztát. A leves textúrája egyenletes, híg, ez nem a paradicsomuralta robosztus vonal. Egy egyszerű zöldségleves, amiben igen puhára főtt hagyma, krumpli, paradicsom, karfiol, répa és tarkabab úszkál. Intenzív, még épphogy nem túlzó sósság uralja a leves big picturejét, és semmilyen fűszert nem lehet beazonosítani gerinc gyanánt. Eleve óvatosan (a só kivételével) fűszerezett, és az esetlegesen kanálra kerülő zöldségek sem adnak erős karaktert a lének. Ellenben a zöldségek egyenként ízesnek mondhatóak. Összességében egy koncepcionálisan semmilyenre hangolt leves sikerével állunk szemben, hiszen eléggé semmilyen. Hidegben jól tud esni.

Az eredeti carbonara szósz szintén élénken sós és kifejezetten erősen borsos. A tojás íze így meglapul, és a füstölt szalonnakockák sem csipkézik meg a szósz alapízét. Enyhén híg, amit a kicsit eltúlzott mennyiségű főzővíz okoz, persze a borsosság ettől még igen erős. A füstölt szalonna jó minőségű, és a friss, megfelelő szemcseméretűre reszelt parmezán is első osztályú, kategóriájának hála fűszerként funkcionál. A legkiválóbb összetevő azonban a helyben készített tészta. Tökéletesre van főzve, ruganyos, harapható, de nem nyers. Ízét eltakarja a sajt és a bors, így kissé funkcionálissá degradálódik ez a kiváló matéria, ami az étel gerince lehetne. Összességében még mindig borsos, de egyértelműen háziasan vibráló, erős ízű tésztaétel. Az első carbonara egyébként az életemben, amiről el tudom képzelni, hogy éhesen hazatérő szénégetők eszik. Koncepcionális, a maga egyszerűségében okos tányér, de kevesebb borssal, elől hagyott tojássárgával, és intenzívebbre hangolt szalonnaízzel barátságosabbá és ízesebbé tehető, ha nem is szelídjük. Animálisan harsány, egyáltalán nem való a tejszínes sonkás ízhez szokott napközis szájnak. Ez egy felnőtt - és megkockáztatom - férfiétel.

A paradicsomos szalonnás tésztát egyértelműen a savanykás paradicsom és a friss parmezán uralja. A fűszerezés - ha van is - nem kiérezhető, esetleg ha tartalmaz is nyomokban némi fokhagymát és bazsalikomot, az nagyon alárendelt szerepet kapott a paradicsomhoz képest. A szalonna jelenléte esetleges, ennek megfelelően öröm ráharapni, ilyenkor megjelenik a füstölt íz, ami egyébkén jobban is átjárhatná a paradicsomos ragu egészét. Gyorsan és frissen összerottyantott paradicsomragut kapunk, ennek megfelelően intenzíven savas, leveses, darabos textúrájú. A szósz és a tészta aránya pont megfelelő. A frissen reszelt  kemény sajt és a szósz itt is egy igen naturális, de kategóriájában nagyon finom ízt ad, amit a tészta harapási élményével kifejezett összhangban van. Egyértelműen kiérezhető a koncepció a tányéron, és látható, hogy a szakácsok ötleteit véletlen sem hagyják befolyásolni a köziszlés által. Itt nagyon jót lehet enni, de a jó alatt az egyszerű, rusztikus, intenzív olasz ételeket értik, és ez nem biztos, hogy nagy arányban lefedi a betérők ki nem fejezett igényeit.

A hely ún. trendi, ezért sem a helyszínen, sem későbbi megnyilvánulásokban nem számíthat sok negatív visszajelzésre, amit egyébként nem is érdemel meg. De abban biztos vagyok, hogy sokak ízlésével nem vág teljesen egybe a 2 Spaghi vonal. Van, akinek bejön, van akinek nem. Én épp a kettő között vagyok.