Szeretem a csöveket. Annak ellenére, hogy enyhén tripós vagyok. Inkább a lyukacsok zaklatnak fel. Szóval szeretem a csöveket. Abban folyik a vér, abból jön a víz, azon érkezik a gáz, azon csorog el, aminek mennie kell, meg hát a makaróni is cső. Csőpostán száguldott Grabowski, ha elfektetjük FIFO (first in first out), ha felállítjuk LIFO (last in first out), ha vékony, lesz benne konkáv meniszkusz, ha vastag, jön benne a metró. A cső kurva jó, egyik nézete karika, másik téglalap, egyszerre fallikus és vaginális, attól függően, hogy a palást külseje, vagy a belseje adja a primer funkciót. Gégecső, elektroncső, neoncső, csőgörény, petricső, ja nem az csésze, na mindegy. Meg hát persze Pí nélkül nincs cső, a pí pedig igazából a világegyetem genomja, ami a sejtautomaták falloszából a fraktálok méhébe kerül, és örök körforgásban-fejlõdésben tartja a világegyetem fizikai vetületét! Ha létezik Isten, akkor a Pí az! De a jobbkeze legalábbis biztosan! A Pí a fizika bibliája! Kört fakaszt a négyzetbõl! Gömböt a kockából! A Pí a kulcs az ajtóhoz, ami a modellezett világot összeköti a valóssal! Szóval a cső Isteni entitás, és az olaszok azt is kitalálták, hogyan kell megenni. Így.
Mi kell hozzá?
250g (24 db) Cannelloni tészta
80g+20g olívaolaj
2 közepes hagyma, felaprítva
5 közepes gerezd fokhagyma, felaprítva
1 db nagyobb padlizsán kis kockákra vágva
250g csiperkegomba apróra vágva
400g+400g paradicsom sűrítmény (folyós, papírdobozos forma, nem ám a fácán!)
300g reszelt sajt, leginkább vegyes, (parmezán, cheddar, trappista)
só, bors
Egy öblös serpenyőben felforrósítjuk a 80g olajat. Ha az a 80g 100g, üsse kő. Amíg hevül, felhenteljük a hagymát, apróra, dobjuk az olajra. Mire a hagyma bizsereg, felkockázzuk a padlizsánt. Az is rámegy. Kicsit átforgatjuk, sózzuk és borsozzuk. Felaprítjuk kicsire a gombát, az is megy a serpenyőbe. Szépen, merész lángon zsibbasztjuk, zsugorítjuk, szinte már-már megkapatjuk, sőt, AKÁR icipicit meg is rozsdáljuk az egyveleget. Le ne égjen, vigyázzon! Ha nagyon száraz az alja, adjon kis olajat alá. A padlizsán szívja. A fokhagyma sem maradhat ki. Dobjuk rá mostanában az alacsony szemcseméretre kalibrált fokit. Fokhagymanyomó? Én nem tenném, de Ön teheti. Az Ön konyhája, akármit megtehet! Ezt sose felejtse el! Mindent vágjunk tényleg apróra, különben nem fog beférni a csőbe! Azt akkor baszhatjuk az egészet. Egyébként akkor sem, botturmix segítségével felállhatunk a földről. Mikor a padlizsán feladta, és minden olyan illatosan összerottyant és megtöppedt, adjunk alá 400g paradicsomsűrítményt, keverjük össze, és óvó kevergetéssel kissé visszapirítjuk, olyan további 15 perc alatt.
Keresünk egy tepsit, amibe befér 24 cannelloni, esetleg kettő tepsi, jénai, serpenyő, akármi. Öntsünk az aljára kis olajat, 100g paradicsomlevet, 100g tejszínt, sózzuk, borsozzuk. Ebbe állítsuk be az első cannellonit, kiskanállal töltsük meg, és fektessük el. Aztán így tovább. Amikor kész, és tele a tepsi, meglocsolgatjuk annyi paradicsomlével és tejszínnel (fele-fele), amennyi éppen elfedi, vagy majdnem elfedi. Ezt aztán kicsit megint sózzák és borsozzák, majd rakják tele a tetejét reszelt sajttal. 160 fokra előmelegített sütőben süssék 30 percig, majd 200 fokon adjanak neki színt, olyan 10 perc alatt megpirtyan a teteje. A tészta lehet kissé vastagabb, mint a megszokott. Amennyiben teljesen puhán szereti, nem fogkeményen, 30 perc helyett 40 percet javaslok.
Húsmentes, ízes, tartalmas, nem túl nehéz, hoppá nézze csak, a hat főre a negyed kiló tészta az igencsak elviselhető adagonkénti szénhidrátot ad ki! Ha a zöldségek és a szósz CH tartalmát is hozzáadjuk, ötven körűl megáll! De csak ha négy cannellonit evett! Nem, hat cső esetén sajnos több, úgyhogy ha négyen befalánkolják, máris 75 gramm a CH per kopf! De nem ez fogja a sírba vinni, hanem az élet Önre mért súlyos csapásai.
