A következő receptet a Lidl akciós újságja szülte, de mivel túlmutat a "halandók vacsorája" kategórián, megosztom, hogy Önök is félistenné válhassanak a vacsora idejére - készítőként vagy fogyasztóként is. Mutatom a képet, hogy eladja magát, utána traktálom a részletekkel magukat. Amúgy a hivatalos gasztrobloggereik is csűrnek csavarnak, de eddig még nem makszolták ennyire rommá a saját kínálatukat.

A Gozsduban életre hívott, és a Ráday utcában új helyet nyitó 2 Spaghi olasz tésztabolt/bisztró hibridjét tűztük villára a minap. Az újat. A legegyszerűbb alapokig visszacsupaszított ízek és a friss házi tészta találkozása mindenképp megér egy betérést. Utána pedig mindenki eldöntheti, hogy rendszeres visszatérő lesz-e, vagy örömteli, de egyszeri találkozás marad a minimál-házias, szinte már animálisan túltolt olasz konyhával.

A bécsi Naschmarkt piaci séta során borzalmasan túlárazva jutottam hozzá két, itthon kevéssé ismert gyümölcshöz. A mangosztánt már ismertem Indiából, a sárkánygyümölcs viszont teljesen új volt nekem, fogalmam sem volt, mire számítsak. A korábban többször kóstolt mangosztán viszont jó volt referenciagyümölcsnek, hogy kiderüljön, vajon a Bécsben kapható portékák érettségre és minőségre megegyeznek-e az igazi  trópusi ízekkel. Ugyanis a mangóval itthon rendre befürdök, pedig... A banánról már nem is beszélve.

Emberek! Úristen! Építettem egy orális fluxuskondenzátort, egy ehető időgépet! Harry Potter bérmálkozóebédje ez, vagy Holle anyó májusi kiskertjének kompresszált esszenciája? Mitől ilyen zöld? Hiszen szuperzöld! Hogy lehet ennyire friss október végén? Igazság szerint flowba kerültem már a legelején, és elterveztem, hogy grammozni fogok, így minden átment a kokai konyhamérlegemen, bár leírni nem volt időm, de ez a méricskélés azért jól ellenpontozta az elszállós, serpenyőre szűkülős ZEN feelinget, és itt tartott a földön, Jézusom, még jó hogy nem kezdem el közben borozni is, mert akkor nem a tányérra került volna ez a kaja, hanem az ágyamba. Nehéz lett volna rajta fogást találni, meg hát a mosás is, de az érzés a lényeg, ugye.

Az ember esendő egy állat, bűn jön itt is, bűn jön ott is, nehéz a helyes úton maradni, legyen szó nőről, faszikról, piáról, kajáról, a csábítás mindennap körülöttünk ólálkodik, hogy magára rántson és megrontson minket. Engem a tészta imádata tud maga alá teperni, nem érdekel a csokoládé, a habos süti, félig-meddig még a 12+ single maltot is el tudom engedni. De amikor a szénhidrát szirénéneke száll felém, agyamban már csavarodik a capellini, töltődik a canelloni, szotyakos szószban áll az al-dente óriáskagyló, nézzék csak a tejszínes textúrára tapadó, csillanó olívapöttyöt, Jézusom, egyszóval az olasz szeretőim elöntik az agyamat, és meg kell csináljam valamelyikőjüket azonnal.

Ahogy az énnálam lenni szokott, ez bizony nem az eredeti recept, cserébe viszont jobbat nemigen tudok. Az én szám nem az Önök szája, továbbá ízlésről vitázni régi román szokás,  ekképp ez most még csak egy recept a sok közül. Ám ha Ön ezt ilyenformán elkészíti, jó eséllyel rá fog kapni.

A sertés a magyar konyha alapállata. Jöhet karácsonykor ponty és pulyka, Vasárnap a rántott csirke, baráti vacsorára marhahátszín, neadjisten fésűkagyló, azért az oldalas, a dagadó, a sertéscomb, a tarja, a csülök és a karaj legközelebbi barátként kacsintanak ránk, és azt mondják: Szevasztok, itt az ideje újra lenyelni minket! A többi étkezési állattal nem vagyunk ilyen jóban. Ahogy a világ megy össze, egyre több minden kapható, de egyenlőre a disznó a magyar ugar oroszlánja, hiába olyan képzavaros ez, mint a rántott borjú sertéscombból, ugye. Annak ellenére is, hogy a régi idők ipari flexitarianizmusának romjain kitermelődött a "pipimell salátával" generáció  - bár közülük páran talán épp most harapnak bele egy remegős csülökbe, mert az ízlés konok egy állat, és hiába van be- vagy kizárva, idővel utat tör magának a kulináris autizmus öregedésre repedő falain keresztül.

Azért a bontott disznó egyes darabjai az egész állat középszerűségének ellenére kiemelt jelentőséggel bírnak. A szűzpecsenye a bontott állat Ferrarija, és míg az egyéb részekeiből formátlanra dikicsolt tokány készülhet, a szűz a chef Haute Couture alapanyaga, finoman nyúl hozzá, és az étlapon is előkelő helyen foglal helyet.

Én amúgy nem tudom, mi a bré történt régen ezzel a remek alapanyaggal, azt pláne nem, hogy miért. Jobbára olyan szárazra sütötték, hogy ha a karácsonyi hidegtálról nem fogyott el mind, a farsangin újra előkerülhetett, bár egy szelet után az óvodások porzó vesével vívtak élet-halál harcot egymás között az utolsó, ultrával szőrösre dörzsölt szélű műanyag pohár ivóléért, fakanálból tákolt varázspálcák, hajráfból és pingponglabdákból mókárolt békaszemek zavaros táncának felhőjében. Más esetben a szűz kirántásra ítéltetett, ami szintén elég baj, rántani vannak megfelelőbb részei is ennek az egyébként igen okos disznójószágnak.

Alapanyaglista, 4 főre:

80 dkg szűzpecsenye

kevés olaj

só

bors

fél fej fokhagyma, ha egy lett, hát maradhat, de két fél fej formájában.

1 szál vastagabb újhagyma.

A szűzpecsenyét 20 cm-es darabokra vágjuk (kb. két személynek elég egy ilyen darab). Törekedjünk arra, hogy az átmérő vágott darabonként jobbára egyforma legyen, illetve a sütőbe együtt betolt darabok is hasonló vastagsággal bírjanak. A szobahőmérsékletű darabokat hevített, tapadásmentes serpenyőben körbepirítjuk, maximum teáskanálnyi étolajon. A lepirított részt sózzuk, borsozzuk, ahogy haladunk körbe a pirítással. A hús sütése közben a serpenyőbe teszünk arccal lefelé egy félbevágott fokhagymát is, és kicsit megjáratjuk. Megégés előtt kivesszük. Ugyanígy teszünk 1 hosszában negyedelt újhagymával. A sütőt 80 fokra melegítjük. Nem, nem 180. Csak 80. Lehetőleg az alacsony peremű jénai is melegedjen fel a sütővel együtt. A körbepirított húsokat egymástól legalább 5 cm-re elhelyezzük. Alá semmit nem öntünk, ha végképp nem bírjuk ki, film vékonyságú olajhártyával behúzhatjuk a jénait/tepsit/porcelántálat - a 80 fokot minden bírja. Nem fedjük le semmivel, cserébe dobjuk mellé a serpenyőből a (két) fél fokhagymát és az újhagyma csíkjait. 120 percig tartjuk a meleg sütőben a húsokat. A konyhai sütők azért nem agyműtéthez használt lézerszikék, néha hátul melegebbek, esetleg a hetven az új nyolcvan.. Ki ki tapasztalja ki a saját sütőjét. A sertés maghőmérsékletéről különböző iskolák más és mást mondanak, én a minimum 70, maximum 80 fokban hiszek. 70 alatt félek az életben maradó baktériumoktól és lárváktól, nyolcvan fölött meg eltűnik a rozé szín. Szuvidolás esetén extrém alacsony 58-65 celsius fokok is ajánlottak, de igen hosszú készítési idővel.

A körbepirítás + két óra 80 celsius fokos kezelés álompuha, rózsaszín, húsízú húst eredményez. Felzaklatóan új élmény lehet annak, aki a hófehér, szálkás, száraz iskolát ismerte csak eddig.

A képen krumplipürével és kaporszósszal tálaltam. Jó, elmondom, de csak gyorsan, oké? Kis olajon 1 gerezd hártyavékonyra szelt fokhagymát és egy csokor, izmosabb szálakkal bíró, aprított kaprot futtatok, és megsózom. Megszórom pirospaprikával, és egy kanál liszttel. Kis lángon bizsergetve habosítom ezt az ízesített, pirosas rántást, majd a tejet fokozatosan adagolva, a megfelelő hígságig húzom állandó kevergetés mellett. Én imádom édeskésen és pikánsan, ezért egy csapott kanál cukrot, és némi chiliszószt is csepegtettem bele.

A krumplipüréről maksz öt szó: Sok vaj, megfelelő fajta krumpli.

Fontos az, hogy amit eszünk, hogy néz ki. Néha attól jó, hogy ugyanolyan (van olyan ember, akinek a nagymamájának a húslevese vasárnapról vasárnapra változott? Na ugye, nincsen!), máskor pedig a megszokottól eltérő a nyerő. Az evolúció kétélű kulcsa, az örökös biztonság és a folyamatos fejlődés igényének kettőssége a gasztronómiában is megfigyelhető. Csak a forma újragondolása is izgalmassá tehet egy ételt. Ezt a rózsafagyit például spakli-szerű fémkanállal formázzák szirmosra. Ha gyorsan csinálják, olyan sebességgel készül el, mint egy lomha pultos hagyományos gombócfagyija. 3 euro 60 cent volt ez a kicsinek hívott, de legalább közepes méretű adag. Maksz annyi íz választható, ahány szirom van felkenve. Mivel féltem az olvadástól, a cukrászdából kijőve egyből fotóztam, nem volt időm hátteret keresni, ezért a Notre Dame katedrális bejáratát látják elmosódva. A strasbourgit. Úgy hívják, mint a párizsit. Ennek csak egy tornya van, és az ördög itt van bezárva. Pontban ezer éves. Nem semmi, mi? Amúgy az ezer csalás, mert akkor még csak egy faszerkezetűt építettek, ami leégett. De már azt is egy korábbi templom helyére rakták. Szóval vagy több, vagy kevesebb, mint ezer, csak hivatalosan annyi. Na mindegy. A lényeg, hogy pont ott volt, a fagyim mögött.

Egy olyan ütős kombót hoztam Önöknek, amit már legalább tízszer összetettem, mert az emberek összetették a kezüket. Imádok az indiai ízekben alámerülni, volt szerencsém huzamosabb ideig fel-alá járkálni Indiában, így bátran állíthatom, hogy ezek az ízek kinn is megállnák a helyüket. A csípést azért hiányolnák. Nem mondom, hogy eredetiek, mert indiai étel kapcsán eredetiséget keresni talán még nagyobb nehézség, mint itthon. Indiában ugyanis az ételek neve alapján kiderül, hogy: 1) Mi a fő összetevő 2) szószos vagy sem, és 3) esetleg ahol éppen vagyunk, számíthatunk a tájegységre jellemző fűszerezésre. Más nemigen.

Lábak.. Combok, csípő, forgó, lábfej, boka... Ó, ahogy a sertés körme cuppan. Vagy ahogy a főtt csirkeláb roppan, esetleg a libacomb szétomlik a szájban... Az, hogy épp eszünk vagy poreszolunk, a harapás ereje általában jól mutatja. Néha azért keverednek a dolgok, és egy szép láb sem csak tényárról kerülhet az ember szájába.

Készítettem erről egy tudományos táblázatot is, íme:

Az evés kétségkívül a deprimáció legmagasabb rendű formája, és ezen igazából sem az ima, sem tiszta terítő, sem meggyújtott gyertya, sem vegerianizmus nem segít. Na jó, az de. Az picit segít. Ugyanakkor a szex szexista vetülete is a deprimációról szól, ami szerepjáték formájában, kölcsönös egyetértéssel elnöki ügy. Ám ha a harapás alanya jelzi, hogy a harapás erős, azonnal hagyja abba!